Média megjelenések

Jelentősen kisebb reklámzaj, mélyebb rögzülés, döntéselőkészítés – ezt tudja a rádió – Ötödik alkalommal rendezték meg a Nagy Rádiós Napot

Immár ötödik alkalommal rendezte meg a MiértRádió? iparági összefogás a Nagy Rádiós Napot, ahol idén is elismert médiaszakemberek, marketingvezetők és egyetemi előadók mutatták be a rádió sokszínű és inspiráló világát azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a médiatípusban rejlő kiemelkedő marketingkommunikációs potenciálra. Nagy Marcell Tamás, az összefogás projektmenedzsere nyitóbeszédében kiemelte, hogy bár már a 80-as évek óta temetik, a rádió remekül alkalmazkodott a digitális kor kihívásaihoz. Hangsúlyozta: a platform erőssége, hogy természeténél fogva birtokolja a befogadók figyelmét, ezért nem meglepő, hogy 2,6-szor több figyelem jut egy egységnyi költésre itt, mint a közösségi médiában.

Ezért éri meg a rádiót választani

A Nagy Rádiós Napról írták

Nemcsak meghallják, el is hiszik: így győzi le a rádió a reklámzajt

A hang segítheti a figyelem megragadását

Ma van a rádió világnapja

A médiapiac még soha nem volt ennyire versengő, a rádió mégis képes megteremteni a minőségi kapcsolódást, bevonni a hallgatókat és biztosítani az elérést a hirdetőknek. A World Radio Alliance bemutatja a legfrissebb globális rádiós adatokat.

A World Radio Alliance bemutatja a legfrissebb globális rádiós adatokat

Megteremteni a minőségi kapcsolódást, bevonni a hallgatókat és biztosítani az elérést a hirdetőknek. A rádió világnapja alkalmából a World Radio Alliance és az egta által közzétett új globális adatok azt mutatják, hogy a rádió tízből kilenc embert ér el hetente, minden médium közül ebben a formátumban bíznak a legtöbben, emellett erős érzelmi kapcsolatot képes kialakítani, és ennek révén szállítani az eredményeket.

A hang új aranykora – tanulságok a Nagy Rádiós Napról

Hogyan él meg egy új aranykort a rádió a digitális korszakban? Édemes elolvasni, ha kíváncsi vagy a hangban rej­lő érzelmi erőre, vagy a rádiós reklámhatékonyságra és az érzelmi márkakapcsolatra.

Abaházi Csaba: „A rádiózás kortalan és nincs időhöz kötve″

Inspiráló interjú! Egy rádiós műsorvezető szemszögéből mutatja be, miért van még jövője a rádiónak.

100 éves a magyar rádiózás – ünnepelt az iparág a Nagy Rádiós Napon

Egy tömör, lényegre törő összefoglaló arról, hogyan ünnepelte meg az iparág a hazai rádiózás száz évét, kiemelve a jelentős statisztikákat és a szakmai rendezvényt. Ideális az áttekintéshez.

Magyar rádiózás 100 éve – Galavics András

A rádió múltja és jövője szakmai szemmel, különös tekintettel a hallgatási szokásokra és az audio platformok változására. Alkalmas mélyebb szakmai betekintéshez.